kőműves,burkoló,festő,felujítás,építés

Vállalok kőműves,burkoló,festőmunkát.Családiházak építését lakásfelujítást, tetőterek beépítését, giszkartonozást,Falazást, vakolást, betonozást, bontást . Természetesen kisebb munkákat is elvégzem. Budapesten és pest megyében. Tel. : 06 20 594 0260

pingálás, falfestés

Mo.-i népi gyakorlata csak szórványosan vizsgált és összefüggéseiben, történetileg kevéssé ismert. Régies, számos helyről adatolt megnyilvánulásai közé tartozik a falfelületek, ill. mennyezetnek eltérő színű foltokkal való tarkítása – innen a pingálás szilágysági elnevezése: babozás. Kivitelezése festékbe mártott meszelő, esetleg rongy- vagy gyapjúcsomó, bundadarab, szivacs segítségével történt, amit odanyomogattak a falhoz, a mennyezetre pedig „fellabdáztak”. Az egyszerűbb pingálás más motívumai is többségünkben mértanias díszítésemek (bővebben lent) , gyakoriak a hullámvonalak és a párhuzamos csíkok. Ilyen pingálás főként a konyhába és kamrába került, esetleg az istállóba, ill. a lakóháznak és pajtának az utca felé eső külső falára. Összetettebb mintázás, elsősorban virágmotívumos pingálás csak egyes területek parasztházain bontakozott ki, valószínűleg nagyrészt egymástól elszigetelten, a polgári megrendelésre készülő, hivatásos falfestés hatására, mely a 19. sz. folyamán többfelé gazdag parasztházakba is utat talált. Innen a népi gyakorlat pingálás és piktorolás (Kalocsa vidéke) elnevezése. – Európa számos népénél van a parasztházak külső vagy belső falfelületein alkalmazott, egyszerűbb vagy fejlettebb – virágmintás, figurális, jelenetes – pingálásra példa, néha erre specializálódott, hivatásos készítők által kivitelezve. Skandináviai fa parasztházakban már 1700 körül kimutatható a virágos és jelenetes pingálás, és ekkoriban terjedt el az Alpok vidékén is. A helyi népi hímzéssel szoros kapcsolatban álló, színes virágornametikájú, esetleg kevés figurális elemet is alkalmazó pingálás szép példái ismertek, a 19. sz. derekától adatolva, a nyugati szlovákságnál, morváknál, lengyeleknél, ukránoknál. Ez a 19. sz.-ban orosz faházakban is otthonos volt, sőt telepesek révén Ázsiába is eljutott, egészen az Altaj vidékéig. – A parasztasszonyok által kivitelezett népi pingálás legjelentősebb magyar gócai, kialakulásuk hozzávetőleges sorrendjében: 1. Kalocsa környéke, ahol az első, 1882-ben Simonyi Jenő által írt ismertetés már teljes kifejlettségében mutatta be a helyi pingálás korai stílusát. Akkoriban a szobabeli fehérre meszelt falak felső szegélyét színes, rendszerint kék sáv képezte, többszínű csíkokkal keretezve, rajta tarka virágos indával; a mennyezet egyszínű, sárga, világos vörös vagy kék festést kapott. A konyhában is tarkán virágozott sávok zárták le a fal fehér szakaszát, a kéményalján gyakori volt az okker alapra, elütő színnel felrakott pettyezés; a pitvar szokott pingálás-dísze volt a cserépből szétágazó virágbokor, többnyire kék alapon. A szobabeliekhez hasonló virágos fríz húzódott a ház külsején is. Rendszerint az ablakok köze is pingálást kapott. A pingálást a hozzáértő asszonyok napszámért és élelemért végezték. 1909-ben Novák József Lajos a Kalocsa melletti Homokmegyén a pingálást általánosnak találta, megjegyezve azonban, hogy egy részüket házilag kivágott sablonnal állították elő. Ebben az időben a cifritos konyhában a katlan- és kemenceszáj előtti tévőt is virágos pingálás díszítette. A fal pingálásának motívumaihoz kapcsolódva, nem volt ritka a madárfigura, és előfordult emberábrázolás is, pl. menyasszony és vőlegény képe. Az I. világháborút követő gazdasági válság hatására a Kalocsa környéki parasztok felhagytak a drága szabadkézi pingálás csináltatásával, és a helyét szinte általánosan elfoglalta a gyorsabban és így olcsóbban kivitelezhető sablonos festés. Az 1930-as évektől, a kalocsai népművészetnek az idegenforgalom és a kereskedelem által való felfedeztetését követően, a kézi pingálást a külső megrendelések tartották életben. Ezek a pingálások már leginkább középületeknek a dekorációi lettek; a korábbiaknál jelentősen nagyobb falfelületekhez megfelelő munkaközösségeknek kellett összeállniuk, miáltal meggyorsult a pingálás új stílusának az egységesülése. Az új követelmények hatására általánosultak az egész falfelületen szétterülő virágbokros kompozíciók, miközben a díszítőmotívumok is változtak, nagyobbodtak, a virágalakítás pedig természethűbbé lett, a Kalocsai vidéki himzésbenben ( bővebben lent ) akkor divatozó minták hatására. – 2. Dél-Tiszántúl. A századforduló tájától mutatható ki a helyi pingálás, főként szlovák falvakban, de magyaroknál is. Békés és Csanád megyében otthonos a házak külső lábazatának pingálása: többnyire megnedvesített ujjal húzzák a még nyirkos alapszínbe a mintákat, ritkábbak a helyi pingálásnak megfelelő, színes virágozások. Kézi pingálású színes virágmintázat különösen a tornácra és a szobába került, itt szokás volt kifesteni a kemencét, esetleg a padkáját vagy mindkettőt is. Gyakran a szoba mennyezete ugyancsak virágdíszes volt. Mindezek a pingálások készülhettek házilag kivágott patronokkal is. Egyes festőasszonyok a két világháború közti években piktormunkák hatására, levelezőlapok nyomán tájképeket is kezdtek festeni a házak tornácára és kemencéje falára. – 3. Ajak, Szabolcs-Szatmár m. A községben a század fordulóján egészen egyszerű pingálás volt szokásos: a pitvar sárgára vagy szürkére festett falát négy szeletbe vágott, csipkézett szélű „kolompér” segítségével, mésszel vagy kék festékkel bepöttyözték. Az I. világháború előtti években kezdték a pitvar és a konyha erőteljes tarka színezésű, virágos-madaras (kokas, galamb) pingálását. A virágkor az 1930-as évek végéig tartott, az 1960-as évekre az utolsó kézi pingálások is eltűntek, és előretört a piktorral csináltatott patronos festés. Az ajaki parasztasszonyok pingálásaira jellemző a szegélyező tömött virágfüzér és a nemzetiszínű vagy rozmaringos rácsozással felosztott falfelület, az osztásmezőkben váltakozó virágokkal. A szegényebbek az olcsó sárga agyagos alapszínt alkalmazták, a tehetősebbek a porfestékkel nyert kéket. Cifrázták a kemencetévőt is. A pitvar boltívének közepén általános zárómotívum volt a piros, tükrös szív, r. k. családoknál a kereszt, ezekhez datálás csatlakozott, továbbá feliratok, pl. „Béke a ház lakóira”, „Isten hozott”. A mintákat többnyire azokról a rózsás falitányérokról vették, amelyek a pingálásos falra kerültek. Egy-egy pitvar kifestését 3–4 cifrázó vállalta fel. A hozzáértő asszonyokat igen megbecsülték; ennek hatására 7–8 éves leánykák már tanulgatták a pingálást az istálló falán. – 4. Szilágyság. Az I. világháborúig elsősorban a tűzhely füstnek kitett környékének kibabozása volt szokásban: okkersárga agyagfesték vagy kemencében megégetett tégla porából származó vörös rókafesték alapon fehér vagy okker színű pettyezés és esetleg egy-két csík. A tűzhely körüli fehérre meszelt részeken ugyanekkor többszínű (vörös, zöld, kék), geometrikus jellegű kockaminta volt, ez együttesében kályhacsempékkel kirakott felület hatását nyújtotta. Az I. világháború óta a leányok, (ill. a fiatal, ismét férjhez menni óhajtó özvegyasszonyok) virágmotívumos és madaras díszítést rajzolnak a szabályos mezőkbe. Ahol azonban nincs fiatal leány, továbbra is a régies, virág nélküli, menyecskének kevés virágos pingálás maradt illendő. A korábbi motívumok, de részben az újabb divatúak is apró pöttyökből kialakították, amit felszaggatott kukoricacsuhé segítségével vagy gyapjúgombolyaggal kiviteleznek. Désházán tollecsettel is dolgoznak, másutt, így Diósadon és Széren tulipán, rózsa stb. alakúra kivágott papírforma alkalmazásával, az ilyenek a többnyire előre meghúzott hálózat egy-egy kockájába illeszkednek. A mintázást évente legalább kétszer újraalkotják, a kész munkát szignálják és datálják. Leányok és menyecskék szokták a ház és a pajta külső falát is festeni, vörös alapon babozással vagy virágosan. – 5. Boldog, Pest m. A két világháború közti időben kezdődött a szobabeli kemencék színes festése, virágokkal és emberalakos mintázattal. – Irod. Novák József Lajos: Homokmégy népi művészete (Népr. Ért., 1909); Baur-Heinhold, M.: Süddeutsche Fassadenmalerei vom Mittelalter bis zur Gegenwart (München, 1952); Bednárik, R.: Mal’ované ohništia v oblasti Malých Karpát (Martin, 1956); Butnyik-Sziverszkij, B. Sz.: Ukrainszke narodne misztectvo, Zsivopisz (Kijev, 1967); Tábori György: Békés és Csanád megyei szlovák festőasszonyok (Békési Élet, 1970); Muraközi Ágota: Cifrázott pitvarok Ajakon (A nyíregyházi Jósa András Múz. Évkve, 1972).

mértanias díszítés, geometrikus ornamentika

Egyenesekből és körökből, körívekből összetett dísz, többnyire síkdíszítmény, faragásnál igen gyakran ékrovással kivitelezve, ami oszlopok esetében körplasztikát adhat (sírjel, kapubálvány). Gyakori motívumok: vízfolyás, sakktábla-minta, átlós osztású négyzetek, koncentrikus körök, körbe foglalt hatágú csillag rózsa és svastika, egymást metsző félkörök sora stb. A mértanias díszítés már a neolitikumban megjelenik. Egyszerűbb mustrák egymástól függetlenül is bárhol kialakulhattak. Az európai népművészetet, így a magyart is jellemző, szabatosan szerkesztett, körzőt alkalmazó mértanias díszítés azonban közös eredetű, és az antik bronzkori városi civilizációból öröklődött, ahol a kibontakozó mértan eredményei nyomán keletkezett. – A magyarok a honfoglalás után vették át a mértanias díszítést. Eredetére a magyar cifra szóból is következtetni lehet; ennek ’zéró, üres számjegy stb.’ jelentésű megfelelője az arab matematikai műnyelvből jött át a középkori latinba. A magyar népnyelvben a cifra, cifráz a ’díszítés’ megjelölésére általánosult, és átment a mértanias díszítést felváltó növényi ornamentikára is. A mértanias díszítés egyes tárgycsoportokra különösen jellemző, így az ácsolt ládákra, a szövésre, a keresztszemes hímzések nagy részére, a szőnyegrere, a lőposzaruk egyik csoportjára, a korábbi →mángorlókra. Ezeknek a tárgyaknak egy részén a mértanias díszítésben megjelennek geometrizált figurák is, elsősorban emberábrázolás (ácsolt láda, lőporszaru, hímzések) és főleg a kései szakaszban a növényi ornamentika hatására geometrizált virágmotívumok is. – Irod. Viski Károly: Díszítőművészet (A magyarság néprajza, II., Bp., 1941–43

Kalocsa vidéki hímzés

 A legújabb stílusú vászonhímzések legismertebb és legnagyobb mennyiségben előállított csoportja. A kalocsai szállások lakossága varrta a múlt század végétől. Kezdeteire utalnak azok a kalocsai ütőfák, amelyekkel eredetileg a környék úri-polgári háztartásainak fehér ágyi és asztali ruháit előnyomták: ezeket azután a szállások asszonyai varrták ki bérmunkában lyukhimzéssel, huroköltéssel és angol madeirával. Felderítetlen mindmáig az a körülmény, hogy a bérmunkában szerzett nagy varrókészséget hogyan és miért kezdték használni saját célokra szolgáló hímzéseken is. Az viszont nyomon követhető, hogy e mintáknak szerény alkalmazása a saját holmin: női ingek ujjain, kézbevaló kendőkön, párnavégeken, sublóttakarókon, fekete, kék-vörös pamutfonallal, laposöltéssel és száröltéssel, valamint hurkolással már a múlt század végén megindult. Tehát már az induláskor átformálták a mintákat más öltéstechnikával és más színekkel. Nem sokáig vették igénybe az ütőfákkal való előnyomást. Rövidesen ügyes kezű asszonyok maguk rajzolgatják mintáikat. A rajzoláshoz bizonyos készséget az előzőleg virágzásnak indult falfestésből is elsajátítanak. Az új mintákhoz új színek és még egy új technika járul, az angol madeira, mely az I. világháborúig nem szerepelt a maguknak varrt darabokon. A kedvelt fuksziás, árvácskás, rózsás stb. minták még mindig párhuzamosan megtalálhatók a kalocsai előnyomdában, de már egyre inkább kialakul a „saját” mintakincs. Minthogy ezt a munkát már nem vászonra, hanem gyolcsra varrták, a nagy rózsák és más motívumok is csak tagoltan voltak varrhatók, nehogy a könnyű, lágy tartású gyári kelmét összehúzzák. Az ágyi ruhák mellett hímzéssel látták el a testi ruhákat is, s a Kalocsa vidéki hímzés valójában elsősorban a női ingeken, pruszlikokon, kötényeken, férfiingeken virágzott ki. A Kalocsa vidéki hímzés eltér a régi stílusú és parasztstílusú hímzésektől, viszont hasonlít a többi legújabb stílusú hímzéshez a hímzés alkalmazását, mintaszerkesztését, motívumkincsét és színezését illetően. Túlnyomóan öltözetdarabokat díszítenek vele, mégpedig fehér gyári gyolcsból készített és a divat gyors változásai szerint módosuló ruhadarabokat. A hímzett virágornamentika a korábbi, többnyire szabályos sávokban elhelyezett hímzésektől eltérően a ruhákon adódó szabálytalan felületek összefüggő mintákkal való beborítására törekszik. Az egyes növényi motívumok nem a régi mintakincsből erednek, formájukban, színezésükben természetábrázoló törekvések érvényesülnek. Szabadon bánnak a gyári hímzőfonal sokféle árnyalatával, nem mondanak le az árnyalatokról az alkalomhoz kötött színezésű darabokon sem, pl. a félgyászosnak számító kék és zöld árnyalatokkal kivarrt „szomorú pamukos” öltözeteken sem. (Kaloca környéki viselet, poták) – Irod. Eckert Irma: A kalocsai hímzés eredete és fejlődése (Szegedi Füzetek, 1935–36); K. Csilléry Klára: A kalocsai hímzés (Élet és Tudomány, 1954. 26. sz.); Pécsiné Ács Sarolta: Kalocsa népművészete (Kalocsa, 1970).






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 53
Tegnapi: 7
Heti: 73
Havi: 453
Össz.: 88 797

Látogatottság növelés
Oldal: Falfestés eredete
kőműves,burkoló,festő,felujítás,építés - © 2008 - 2017 - felujitasepites.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »